Michael a király

Nagyjából ötödik osztályos általános iskolás lehettem, amikor megláttam Őt az MTV (Music Television) zene csatornán, rögtön a rajongójává váltam.

Michael Jackson azonnal levett a lábamról. A hangja, a dalai, a tánca, a fellépése, teljesen elvarázsolt. Mindent, ami vele kapcsolatos volt, elkezdtem gyűjteni, minden zsebpénzem erre költöttem. Akkoriban még csak anyuék szobájában volt tévé otthon, ha Jacko elkezdett énekelni, az egész család kénytelen volt nézni, mert én a képernyőre meredtem. Mindent felvettem videóra, ami róla szólt. Csak úgy gyűltek a videó kazetták, lemezek, képek, minden, ami Vele kapcsolatban megjelent. 

Mivel mindenki tudta, mennyire imádom, ha bárhol láttak cikket, ami róla megjelent, azonnal elhozták nekem. Még spanyolországban megjelent újságból is kaptam képeket. Mindent tudtam róla. Amit nem, az meg sem történt. Az összes számát tudtam kívülről.

Nővéremmel közös szobánk egyik oldala természetesen Michael Jackson képekkel volt kitapétázva, annyit engedélyezett a tesóm.:) Amikor a mozikban elkezdték vetíteni a Moonwalker című filmet 1988-ban, szülői felügyelettel mehettem csak el, mert még olyan kicsi voltam. Nyolcadik osztályos voltam, amikor Bukarestben koncertezett, oda sajnos nem engedtek el anyuék, mert még túl kicsi voltam hozzá. Igazuk volt, nem 14évesnek való egy ekkora koncert, persze ezt akkor máshogy gondoltam.

Iránta való rajongásom nem csökkent az elkövetkezendő években sem. Elhatároztam: egyszer az életben látnom kell Őt, élőben!!!! Nem is hittem volna, hogy ez a kívánságom kétszer is fog teljesülni. Először 1994-ben láthattam a Hősök terén, amikor kisfilmet forgatott a History turnéhoz. Fotókat is készítettem róla, csak sajnos a rendezők ezt észrevették, és kitépték a filmet a gépemből.

Aztán 1996-ban, a 18.születésnapomra megkaptam a legnagyobb ajándékot: Michael Jackson History World Tour koncerjegy a Népstadionban!!!!!! A küzdőtérről, pár méter távolságból nézhettem végig bálványomat. Soha nem fogom elfelejteni. Konkrétan a koncert elején leesett az állam, és ott is maradt az utolsó percig. Voltam azóta 1-2 nagy koncerten, de ilyen élményben nem volt többet részem. Ahogy fáradhatatlanul végigtáncolta, és énekelte a koncertet, olyan élményt nyújtva, mintha lemezről hallgattam volna, az a pirotechnika, ami végigkísérte a számokat, ahogy felhívta a színpadra azt az eszméletlenül szerencsés lányt, aki szerintem azóta sem fogta fel, mi történt akkor, ott vele.

Én persze folyamatosan a könnyeimmel küszködtem, a boldogságtól. És sajnos ilyen élményben nem lesz többet részem, mert elment, örökre...Emlékszem, tesóm szólt rám aznap reggel: "Nézed a híreket? -Nem, miért? -Meghalt Michael Jackson."   Haláláig, 2009-ig azért eltelt pár év, felnőttem, már nem követtem vele kapcsolatban az eseményeket, már nem voltam az az elvetemült rajongó, de azért mégis letaglózott a hír. És sírtam. Aznap többször. Több közeli barátom, aki tudott közel húsz évnyi rajongásomról, felhívott aznap, megkérdezni hogy viselem. Fel sem fogtam, hisz Ő halhatatlan..Vele lezárult egy része az életemnek. De soha nem fogom elfelejteni, mert mindig Ő marad : The King of Pop.....

A nagybetűs barátság

Nem sok ilyen akad az ember életében. Sok kedves ismerős, cimbora, haver van, aki ideig-óráig része az ember életének, de olyan, aki végig kíséri az életed minden szakaszát, talán egy, ha akad.

Én olyan szerencsés helyzetben vagyok, hogy az én nagybetűsöm már 25éve a leges legjobb batátnőm. Általános iskola első osztályában kezdődött (na, most kiderült, hány éves is vagyok..). 8éven keresztül, öten voltunk nagyon jóban, mi voltunk az "Ötös fogat", de igazából Ő volt, akit már akkor a legjobban szerettem. És nem csak azért, mert minden nap kapott az uzsonnájához anyukájától egy Balaton szeletet, amit bent a suliban nekem adott, és nem is azért, mert olyan jó ruhái voltak, amiket mindig kölcsön adott, amikor csak kértem, hanem azért, mert olyan volt már akkor is, mint én. Megértettük egymás gondolatait.

Az Ötös fogatból mi ketten a középiskolába is együtt mentünk tovább. Egyforma tanulók voltunk, együtt voltunk mindig, egyformán öltöztünk, aki nem ismert minket, azt hitte, ikrek vagyunk. Nagyjából mindent egyszerre éltünk meg, gondolok itt az első nagy szerelmekre, és csalódásokra is. Érettségi után ötöd év, aztán elkezdtünk mindketten dolgozni. Ez volt az első alkalom, hogy nem voltunk együtt. De aztán 1 év múlva a sors úgy hozta, hogy barátnőm oda jöhetett dolgozni, ahol én dolgoztam. Újra együtt, minden nap.

Pár év múlva, amikor a régi munkahelyünk megszűnt, megint ment ki-ki a saját útján tovább. Én elkezdtem dolgozni annál a cégnél, ahol a mai napig is dolgozom, már több, mint 8 és fél éve, Ő is munkába állt, de más területen. Aztán lassan már 2 éve, hogy megérett bennünk az elhatározás: diplomát szeretnénk. Belevágtunk, együtt. És a kitűzött cél, egyre közelebb...Újra egymás mellett ülünk, most a főiskola padjaiban, újra együtt izgulunk a vizsgákon.

Szüleim nagyon szeretik Őt, szinte harmadik lányukként kezelik. Én is nagyon szeretem az Ő családját, több esküvőt, baba születést könnyeztünk már végig az örömtől együtt a testvéreinknél, közös barátainknál. Remélem, életem minden fontos pillanatánál velem lesz továbbra is. Ugye ez is egy ritka dolog? Bakancslistára való.

Mindenek előtt: a család

Sokan csak vágynak olyan családra, mint amilyenbe én beleszülettem, ezért azt gondolom, hogy nagyon szerencsésnek mondhatom magam. El sem tudom képzelni azt, hogy más is lehet egy család. Vagyis van róla mégis elképzelésem, mert látok, hallok ellenpéldát rengeteget.

Szüleimet soha nem láttam vitatkozni, soha nem voltak rosszban egymással. Mi, a nővéremmel gyerekként azért sokszor veszekedtünk, hisz minden normális testvér civakodik kiskorában, de ha ki kellett állni egymásért, úgy védtük a másikat, ahogy csak tudtuk. Mai napig a szüleim, és a nővérem az én támaszaim, bár nekik is és nekem is megvan a saját életünk, mégis, szinte minden nap találkozunk, vagy beszélünk egymással telefonon.

Nővéremék fiain látom, milyen szeretettel néznek szüleimre, mint nagyszüleikre, és eszembe jut, a mi gyermekkorunk, amikor még a mi nagymamáink, nagypapáink is éltek, és alig vártuk a nyarakat, hogy velük lehessünk sok-sok időt. Ma nem minden gyerek mondhatja ezt el a nagyszüleivel kapcsolatban. Testvéremék ikrei szerencsések, hogy ilyen nagyszüleik lehetnek, mint az én szüleim. A fenti képen az én drága keresztfiaim vannak, régi kép, itt még nagyon kicsik voltak. Nagyon szeretem ezt a képet, mert látszik rajta, mennyire szeretik egymást.

Sokaknak ez a harmonikus légkör csak egy vágyott dolog, talán azt is gondolják magukban: "de szeretnék egy szerető családot, szülőket, testvért, akikre mindig számíthatok, akik mellettem állnak örömben, bánatban...", nekem a család, a bakancslistám alapköve. Nélkülük nem lennék az, aki vagyok, és a listámon sem azok a dolgok szerepelnének, amik így rákerülhetnek elért álmokként, vagy vágyott jövőként...

Ugorjunk neki...

Kell lenni olyan dolgoknak az ember életében, amit mindenképp át szeretne élni, előbb vagy utóbb, egyedül, vagy valakivel. Nem kell feltétlen nagy dolgokra gondolni, mert ugye minden embernek más dolgok a fontosak.Van aki világot lát, van aki hegyet mászik, van, ki féltőn óvja családját, más a munkájában teljesedik ki. Biztos olyan is akad, aki ezeket mindet egy személyben hajtja végre, na Ő az igazi szerencsés. De olyan is akad, aki egyszerűen csak boldog attól, ahogy, és akikkel él. Manapság már az is nagy kincs, ha az ember örül annak, ami van, értékelni tudja a pillanatokat.

Arra gondoltam, hogy 20 pontban olyan élményeimet osztom meg a kedves olvasóval, ami megtörtént velem eddig, és mesélek olyan emberekről, akik meghatározó részei az életemnek. Bakancslista, mint film, nagy hatással volt rám, ezért is kapta ezt a címet a blogom, még ha a címén kívül semmi másban nem hasonlít rá. Aki látta a filmet, tudja miről szól.

Az én listám egy vidám bakancslista, nem olyan szív szorító, mint a filmbeli. Azt gondolom, hogy az embernek fontosak a szép emlékek, és mindig kellenek célok, vágyak, nem csak az út végén... talán már az elején, és a közepén is, és jó, ha vannak a környezetünkben olyan emberek, társak, barátok, akikkel ezt mind megélhetjük. Az én bakancslistám róluk is szól.