A kis Csuti kalandjai...

Legtöbb gyermekkori emlékem, nagyszüleim vidéki házában eltöltött nyarakhoz fűződik, legyen az egy kis faluban, vagy nagy vidéki városban, mert nekem mindkettőben volt részem. Anyai és apai ágon is mindig nagy szeretettel fogadtak minket a mamák és a papák, élmény volt minden velük töltött nyár. Ebben a visszaemlékezésben anyukám szüleinél eltöltött élményeimről fogok mesélni. 

Nagy családban nőttem fel, nyaranta a mamáméknál 9 gyerek volt láb alatt, ennyien vagyunk ugyanis unokatesók. Én vagyok a legkisebb unoka, a kis Csuti.:) Az unokatesóim, nagynénéim, és a nagybácsik még a mai napig így hívnak. 

Nagyszüleimen soha nem láttam, hogy elegük lenne a sok unokából, akik napi 24 órában foglalkoztatták őket. Minden nyáron volt olyan időszak, amikor az összes unokát lepasszolták a szülők, és együtt élvezhettünk a falusi "all inclusive" ellátást. Mert itt aztán tényleg az volt. Mamám egész nap a konyhában tüsténkedett, hogy a 9 unokájának megsüsse a kedvenc süteményeit. Természetesen mindenkinek más volt a kedvence.:) Emlékszem, a spejz tele volt mindig sütikkel, sorban a 9 féle favorit.

Mamámék svábok, anyukámék kiskorukban még svábul beszéltek. Mi már csak hallomásból ismertünk pár szót. Amire nagyon emlékszem, még ma is hallom, ahogy mama kiabál hátra a kertbe a papának "Vater komm essen" vagy "Vater komm trinken". Ez annyira tetszett nekünk, hogy mi is mindig kiabáltuk a papának. Nagyszüleim a világ legkedvesebb emberei voltak. Sajnos már nem élnek. Ők tartották össze igazán a családot. Mióta Ők nincsenek, a teljes nagy családnak alig van ideje egymásra.

Régen ez máshogy volt. Minden évben a helyi búcsú kötelező családi program volt, ha máskor nem, akkor minden rokon összegyűlt. Emlékszem, anyuék, és a felnőtt rokonok az első szobában ebédeltek együtt, mi unokák pedig a hátsó szobában. Együtt nem is fértünk volna el. Sosem vittünk magunkkal játékokat a mamáékhoz, és ott sem voltak játékaink. Magunknak találtunk ki mindenféle szórakozási lehetőséget. Hatalmas fóliái voltak papának, amiből sátrat építettünk, azt berendeztük, és szinte ott voltunk napokig, csak aludni mentünk be a házba. Jaj, az alvás. Emlékszem, azon versenyeztünk, ki alhat kemping ágyon, minta az lenne a világ legkényelmesebb fekhelye. Nekünk az volt.:)

Csináltunk magunknak higi kendőt, sarut gyártottunk, ropit sütöttünk. Egyszer a mama azt a feladatot adta nekünk, hogy hátul, a földeken gyűtsük össze a krumpli bogarakat, minden bogárért ad nekünk 10 fillért. Mondanom se kell, egész nap elvoltunk a feladattal. A végén leszámoltuk a gyűjteményt, és a mama, ahogy ígérte, ki is fizette nekünk a munkánkat. Utána a tyúkok jól belakmározhattak a zsákmányunkból. Gyűjtöttünk szöcskéket is. Ma már nem merném megfogni ezeket a bogarakat, de akkor nagyon élveztük ezeket a feladatokat. Teleraktam velük a táskámat, és másnap, amikor anyuéknak büszkén meg akartam mutatni a gyűjteményemet, a táskámban csak egy nagy szöcske volt, meg egy csomó szöcskének a maradványa. Az a gaz megette az összes kicsit. Ma már nem tennék szöcskét a táskámba.:)

Nővéremnek, és kedvenc unokatesómnak az volt a legkedveltebb elfoglaltsága, hogy engem ijesztgettek mindennel. Volt a mamáék háza előtti hegyen egy bokor, ami ember formájú volt. Kihívtak az udvarra, megmutatták azt a bokrot, és azt mondták, hogy az a Vámpír unokatesója, eljött megnézni engem. Nagyon féltem tőle. (kérdem én, miért nem maga a Vámpír volt a hegyen?, azt is elhittem volna). Aztán amikor tesómnak egy elesés miatt vérzett a térde, rányomták egy papír cetlire a vért, és ráírták, "itt jártam: Vámpír", és ezt odaadták nekem. Ilyen terrorban éltem. :)

Műsorokat is adtunk elő mamáéknak, és az éppen haza látogató szüleinknek. Emlékszem, nekem kellett énekelni az "Én akkor is vidéki lány vagyok" című nótát, nagy sikerem volt. Mamáékat, és anyuékat odaültettük a szoba ajtajába, ott kellett végignézniük a műsorainkat, és persze tapsolniuk kellett folyamatosan. Biztos nagyon élvezték...:) Minden évben közösen szüretelt a nagy család a szőlőben.

Ezek az emlékek örökre bennünk élnek, mind a kilenc unokában, és ha találkozunk egy esküvőn, egy keresztelőn, vagy valamilyen családi össze jövetelen, mindig felelevenítjük, hogy nekünk milyen vidám gyermekkorunk volt. Nagyon hiányoztok mama és papa!!!!!! Remélem, ha egyszer nekem is lesznek gyerekeim, nekik is lesz hasonló élményekben részük.