Igen, Ő az! Az én drága nővérkém, aki mindig óvott, féltett, tanított, vigasztalt, terelt engem a jó út felé, ha arra volt szükség. Ha külsőre nem is hasonlítunk, Ő a gyönyörű göndör fürtjeivel, én a szög egyenes hajammal, azért sok bennünk a közös.
Egy pillantásból tudjuk, mire gondol a másik, nem kellenek szavak. Soha nem volt olyan, hogy azt mondta volna bármire is, amit kértem tőle, hogy nem segít, vagy most nem ér rá. Kiskorunkban Ő sokkal szorgalmasabb volt, mint én, ez meg is látszott a jegyein. Ő volt a legjobb tanuló az általános iskolánkban, én meg az Ő hírnevéből éltem.:) A tanárok elkönyvelték, hogy ha a nővérke olyan okos, akkor a hugica is biztos az.
Középiskolában ez már senkit nem érdekelt, na jó azért, mert más iskolába jártunk. Ott már nem tudtam azt mondani, hogy kinek is vagyok a tesója, ott már nekem kellett bizonyítani. De azért nem engedte el a kezem, a tanulásban továbbra is segített. Neki elég volt egyszer elolvasnia valamit, amíg nekem órákig kellett a fejembe verni az anyagot. Ha hasonlítanom kéne kettőnk agyát valamihez, övé a szivacs, enyém a szita.:) Na jó, ennyire azért nem vészes a helyzet, én is jó tanuló voltam mindig, csak nem kitűnő, mint Ő.
Ha visszagondolok gyermekkorunkra, nem voltak nagy veszekedéseink. Civakodtunk persze, de az minden testvér párnál előfordul. Olyan vitáink voltak, hogy ki ágyazzon be, ki vigye ki a szemetet, ki takarítsa ki a papagájokat...
Közös szobánk volt, Ő Modern Talking rajongó volt, én Michael Jackson, ezért a szoba fele így, fele úgy volt tele ragasztgatva poszterekkel. Aztán amikor Ő már kinőtt a poszteresdiből, akkor kitalálta, hogy a Jacko képek porfogók, és mivel én allergiás vagyok a háziporra, sürgősen le kell őket szedni. Kedves, ugye?:)
Egyszer néztünk talán valami horror filmet, amiben robotok voltak. Félhettem tőle, mert utána úgy mászkált utánam a lakásban, persze csak akkor, amikor anyuék nem látták, mint egy robot, hozzá kimerevedett tekintettel nézett rám, én meg visítva szaladtam el előle. Ez nagyon tetszett neki, mert jó darabig ezzel a mozdulatsorral terrorizált. Csak a vécén volt nyugtom tőle, ahova be tudtam zárkózni előle.:) Ha nem ágyaztam össze, vagy valami hasonló horderejű dologban nem csináltam, amit mint idősebb testvér parancsolt, azt mondta "jól van, megbánod!". Na ez volt a kulcsszó, azonnal mentem beágyazni, papagájt takarítani....
Nem is tudom elképzelni, hogy lehet 2 testvér között rossz kapcsolat is. Én minden nap beszélek a tesómmal telefonon, ha csak 2 percre is, de tudnom kell, mi van vele, és a kis családjával. Mi mindent megbeszélünk, Ő az én lelki támaszom. Mindig olyan jó tanácsokat tud adni. Ha aggaszt valami, meghallgat, és segít megtalálni a helyes utat. Ő mindig jókedvű, sosem idegeskedik olyan felesleges dolgokon, mint amilyeneken én szoktam.
2 gyönyörű fiával, és imádott férjével is mindig nagyon türelmes (ugye, szuper férj? :) ). Én is olyan kiegyensúlyozott családi életre vágyom, mint amiben mi nőttünk fel, és amilyenben Ő él a családjával. Természetre elég hasonlóak vagyunk, Ő is, én is elég érzékenyre sikerültünk, képesek vagyunk egy reklámon elsírni magunkat, ha az megható.:) Amikor az esküvője volt, a fejével jelezte, hogy nem néz rám, mert tudta, hogy én már sírok, és ha rám néz, akkor nála is eltörik a mécses.
A nagy szerelmi bánataimat is végig asszisztálta, és sírta velem. Önálló, felnőtt életem elindításában is nagy szerepet játszott. Nélküle, és férje nélkül az én kis lakásom üres, kopár és maradi lenne. Még jó, hogy Ők mindenhez értenek, és időt, energiát nem kímélve, csodaszéppé varázsolták otthonomat. Ha egyszer össze kéne írnom, mennyi mindenben segített már nekem az életben, nem lenne vége a listámnak.
Minnél több bejegyzést írok az én kis "naplómba", egyre inkább rájövök, mennyire hihetetlenül szerencsés vagyok, ez a csodálatos család, ami engem körbevesz, a világ minden kincsénél többet ér. Ha most itt lennél velem nővérkém, még az is lehet, hogy jól megpuszilgatnálak, pedig még nincs is karácsony.:):)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése