Sokan csak vágynak olyan családra, mint amilyenbe én beleszülettem, ezért azt gondolom, hogy nagyon szerencsésnek mondhatom magam. El sem tudom képzelni azt, hogy más is lehet egy család. Vagyis van róla mégis elképzelésem, mert látok, hallok ellenpéldát rengeteget.
Szüleimet soha nem láttam vitatkozni, soha nem voltak rosszban egymással. Mi, a nővéremmel gyerekként azért sokszor veszekedtünk, hisz minden normális testvér civakodik kiskorában, de ha ki kellett állni egymásért, úgy védtük a másikat, ahogy csak tudtuk. Mai napig a szüleim, és a nővérem az én támaszaim, bár nekik is és nekem is megvan a saját életünk, mégis, szinte minden nap találkozunk, vagy beszélünk egymással telefonon.
Nővéremék fiain látom, milyen szeretettel néznek szüleimre, mint nagyszüleikre, és eszembe jut, a mi gyermekkorunk, amikor még a mi nagymamáink, nagypapáink is éltek, és alig vártuk a nyarakat, hogy velük lehessünk sok-sok időt. Ma nem minden gyerek mondhatja ezt el a nagyszüleivel kapcsolatban. Testvéremék ikrei szerencsések, hogy ilyen nagyszüleik lehetnek, mint az én szüleim. A fenti képen az én drága keresztfiaim vannak, régi kép, itt még nagyon kicsik voltak. Nagyon szeretem ezt a képet, mert látszik rajta, mennyire szeretik egymást.
Sokaknak ez a harmonikus légkör csak egy vágyott dolog, talán azt is gondolják magukban: "de szeretnék egy szerető családot, szülőket, testvért, akikre mindig számíthatok, akik mellettem állnak örömben, bánatban...", nekem a család, a bakancslistám alapköve. Nélkülük nem lennék az, aki vagyok, és a listámon sem azok a dolgok szerepelnének, amik így rákerülhetnek elért álmokként, vagy vágyott jövőként...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése