Úgy kezdődött, hogy az unokatesómék elutaztak nyaralni, és egy hétre áthozták hozzánk a kutyájukat, hogy vigyázzunk rá. Anyuék addig hallani sem akartak arról, hogy nekünk valaha is legyen kutyánk a lakásban. De ez alatt az egy hét alatt megtört a jég, anyuék is megérezték a "kutyás érzést". Nemsokkal később kaptunk is nővéremmel egy csodaszép fekete spánielt, Dady-t. Amilyen szép volt, olyan vad is volt. Engem egyszer még meg is harapott. Jó, én is hibás voltam, de akkor is, ne harapja meg a gazdáját egy kutya! Terrorban tartotta a családot, egyedül anyu volt, aki bármit tehetett, mert Ő etette. Ránk, többiekre, ha be akartunk menni a szobába, úgy morgott, hogy szabályosan féltünk tőle. De azért nagyon szerettük. Velünk volt sokáig, ha jól emlékszem, 8 évesen aludt el. Nagyon hiányzott nekünk, még ha sokat bosszankodtunk is miatta. Akkori barátomtól a születésnapomra ezért kaptam egy újabb kiskutyát. Egy hófehér vatta pamacsot, Benit.:) Ő is próbálgatta, meddig mehet, mit bír a család, de azért Ő milliószor jobb természet volt, mint elődje. És csodaszép volt, sokkal szebb, mint a fajtájában bármelyik a környékünkön. Anyu tett is érte, minden nap fésülte bundáját. Amíg otthon laktam, sokszor velem együtt aludt az ágyamban, szinte ki is túrt a helyemről, csak hogy Ő elférjen.:) Amikor elköltöztem, Ő maradt anyuékkal, hisz olyan volt nekik Beni, mint a gyermekük, vagy unokájuk inkább. Amikor hazamentem hozzájuk látogatóba, apukám mindig azt mondta" Beni, megjött anyád". Beni 10 éves elmúlt már, amikor elkezdett gyengülni, fogyni. Láttuk rajta, hogy már elfáradt, de nem akartuk elfogadni, hogy hamarosan Ő is elmegy. Anyuék mindenféle vitaminokkal tömték, de hiába, tavaly szeptemberben elment az örök vadász mezőkre Dady után. Tesóm ikrei napokig siratták, ahogy mi is. Legjobban talán aput viselte meg elvesztése, mert Ő volt vele a nap 24 órájában. Mondta, hogy talán tavasszal majd vesznek egy ugyanolyan kutyust, mint Beni volt, de addig semmiképpen. Viszont mi láttuk, hogy milyen szomorú. Kupak tanács gyűlt össze tesóméknál, és meghoztuk a döntést, apunak szüksége van egy új kutyára, most, és nem olyan fajtára, mint Beni volt, hanem másra, ne keresse benne Benit még véletlenül sem. Mi, tesómékkal azt gondoltuk, hogy gerilla-marketing eszközeivel élve, egyszer csak szó nélkül beállítunk hozzá egy új kutyával, de anyu ezt nem tartotta jó ötletnek, szerinte erre fel kell készíteni aput. Hallgattunk rá, de azért cselesen az ikrekkel karöltve mentünk át hozzá, hogy milyen édes kutyit néztünk ki neki az interneten, nézze meg. Először nem akarta, de aztán az unokák unszolására belement. Megnézte, és bele is szeretett azonnal. Másnap már mentünk is érte, új család tagunkért, Marcipánért. Szerelem volt első látásra, a kiskutya rögtön odament apuhoz, aki nem tudott neki többet ellenállni. Én neveztem el Marcipánnak, ezért apu azóta is azt mondja, én vagyok a kereszt anyja. Az ikrek azt akarták, hogy Foltos legyen a neve, ezért közös megegyezéssel a teljes, becsületes neve új kedvencünknek Foltos Marcipán lett.:) A kis Marci nagyon cuki kutya, egyszerűen mindenkit levesz a lábáról. Nagyon hamar szobatiszta lett, semmi gondjuk nincs vele anyuéknak, viszont annyi örömöt okoz, mint még egyik kutyusunk sem előtte a családban. Jó döntés volt nem megvárni a tavaszt, lehet addigra már meg is gondolta volna apu magát kutya témában. Így viszont minden napjuknak megvan a menetrendje, amit természetesen Marci diktál. A nagy séták, a játékok, az alvás, az evés, a fésülés...nap, mint nap. A séták hossza megnőtt, mert Marci olyan közkedvelt a lakótelepen, és a parkokban, hogy apu nem tud vele úgy végigmenni, hogy többen ne állítsák meg útközben, hogy megsimogathassák a kutyust. És apu büszke Marcira. Jó helyre került a kis mázlista.:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése