Papa, mama, gyerekek, csupaszív, szeretet....

Ilyen egy igazi boldog család: 2 gyönyörű gyerek, akik éppen a szüleikről készítenek poszter méretű rajzot. Keresztfiaim nagy részlet gazdagsággal rajzolták le szüleiket már 4 éves korukban. Ami a legjobban tetszik nekem ebben a képben az, ahogy az egyik törpe (mert így hívtam Őket) rajzolja anyát, másik törpe apát, de mindkettő rajzolt figurának egyformán fülig ér a szája.

Ez a mosoly, számomra az Ő lelki világukat is tükrözi, látszik rajta, hogy boldogok. Így hátulról nem ismerem meg a fiúkat, melyik-melyik, de nem is ez a lényeg. Ahogy megrajzolták nővérem fő ismertető jegyét, a nagy göndör haját, az nagyon édes szerintem. Szeretem Őket nagyon. Olyan kis kiegyensúlyozott gyerekek. Bár szüleik tesznek is érte rengeteget, hogy jó példát lássanak maguk előtt.

Tesóm, és drága férje, nekem is mindig nagyon sokat segítettek, kezdve a középiskolás matek házik megírásától a lakásom parkettájának lerakásáig, bútoraim összeszereléséig. Az elsőt még egyedül a tesóm csinálta (ja, meg én is néha), az utóbbit már közösen férjével. Úgy voltak vele, jobb, ha én kimaradok ebből az egész lakás felújítás projektből, legalább nem fogok elrontani semmit, és őket sem idegelem feleslegesen. Sógorom sokszor mondta, hogy most már felejtsem el a számát, nem jön többet szerelni semmit nálam, de aztán mégis, ha kell valami, Ő az elsők között van, akit hívhatok. Pedig sokszor voltam már zizi velük (is), ilyenkor Ő csak annyit mond nővéremnek, hogy "tesód már megint ideg beteg". Nem is, csak kicsit hisztis.:) Szüleim és nővérem után Ő az, akire mindig számíthatok.

Volt egy időszak életemben, amikor 9 hónapig náluk laktam, befogadtak egy szakítás után. Nem, mintha haza nem mehettem volna, csak nem szerettem volna, hogy anyu túlaggódja magát az akkori lelki állapotom miatt. Így részese lehettem egy ideig közelebbről is a mindig nyüzsgő kis családjuknak. Nekem jót tett nagyon, mint egy nagy olasz családban, náluk mindig történik valami. Gyerekek rohangálnak, verekednek, szülők próbálják fegyelmezni őket, nagyszülők jönnek segíteni....Nagyon jó volt ott lakni náluk, remélem Ők is így emlékeznek erre az időszakra.

A fiúk, azt a szobát azóta is az én szobámnak nevezik, ha ott játszanak, azt mondják, mennek az én szobámba. Már olyan nagyok, pedig most születtek nemrég. Elszaladt ez a 8 év hamar. Remélem megvan még nekik ez a rajz, mert hamarosan a fiúk újra munkába állhatnak, hogy felrajzolják rá anya és apa közé a nyáron születendő hugicájukat. Na akkor lesz csak igazán hangos a ház. Már alig várom......:)