Vizesblokk

Pár évvel ezelőtt, céges csapatépítő tréning keretében , Szlovéniába utaztunk, egy gyönyörű alpesi kisvárosba, Bovec-be. Raftingolni mentünk a Soca folyóra.

Szakképzett rafting túra vezetők jöttek velünk, akik próbálták velünk elhitetni, hogy ez nem is olyan veszélyes dolog, mint amilyennek látszik. Engem nem tudtak meggyőzni erről.:) A táj gyönyörű volt, és a szálloda is nagyon barátságos volt, ahol megszálltunk. Soca folyó vize rettentő hideg, fürdőzésre nem alkalmas, még ha oly vonzó is a nagy melegben a kristály tiszta víz. Belelépsz, és egy pillanat alatt lefagy a lábad, de tényleg. Csak neoprén ruhában ajánlatos belemenni.

Első próbálkozásként bevezényelték az egész céget a vízbe, mindenkin volt természetesen neoprén ruha, fejvédő sisak, és mentő mellény, és megmutatták, hogy feküdjünk fel a vízre, hogy érezzük, a mellény fenntart minket a víz tetején. Vicces látvány lehetett, ahogy az egész cég lebegett a víz tetején.:) Utána kiválasztottuk, ki kivel akar egy csónakban evezni. A túra vezetők a nagy, 8 személyes csónakokba, vagy a 2 személyes csónakokba ültek. Természetesen én 3 személyes csónakba ültem, ahol nem volt túra vezető, csak két hőn szeretett férfi kollégám. Gondoltam, majd Ők jól megvédenek, ha baj van, például, ha borulunk. Hát, nem így lett. Elindult a menet, mindenki elkezdett evezni a Soca-n, ahogy tudott, a mi hajónk borult be először a vízbe. Nem gondoltam, hogy ekkora sodrása van egy szinte bokáig érő víznek. De van. Nem bírtam a vízben lábra állni, próbáltam egy sziklában kapaszkodni, de nem sikerült. Az egyik előttünk levő csónakból kiugrott a túra vezető, úgy húzott ki a vízből, mint egy ázott kutyát. Kérdezte, tudok e tovább menni, nem félek e nagyon. Mondtam, hogy megyek tovább, de remegtem, mint a kocsonya. Visszamásztam a kollégákhoz a csónakomba. Ők nyugtatgattak, "jól van Juci, ne félj, nem lesz semmi baj". Eveztünk tovább. Elég sokszor elfordult a csónakunk, mert a 2 fiú egymásnak ellentétes irányba evezett, én meg csak ültem középen, próbáltam menteni a menthetőt. Amikor nem volt olyan nagy a sodrás, aki mögöttem ült kollégám a csónakban, addig masszírozta a hátamat, ezzel is nyugtatni próbált engem. Na aztán megint jött a vadabb szakasz, ahol megint borultunk. Én valahogy a csónak alá kerültem. Nem mertem kinyitni a szemem, csak amikor már kiabáltak a kollégák, "Juci, nyisd ki a szemed". Azt hittem, még a víz alatt vagyok, levegőt sem mertem venni. Szerencsére megúsztam ezt a kalandot is sérülés nélkül. Utána már nem borultunk többet, szépen csordogáltunk le a folyón a célállomásig.

Nagyon büszke voltam magamra, hogy ki mertem próbálni, mert én nem vagyok az a bevállalós típus, inkább csak nézni szeretem az ilyen veszélyes sportokat. Este buliztunk egy jót a kollégákkal és a túra vezetőinkkel. Másnap jött a keményebb szakasz, na, azt én már nem vállaltam be. Ott volt olyan szakasz, ahol mint egy mini vízesés, le kellett dobniuk több méter magasságból a csónakot, és utána kellett ugraniuk, mert máshogy nem lehetett lejönni. Ezt már csak a nagyon bátrak vállalták be, én nem tartozom közéjük.

Én addig a Soca partján napoztam a többi, nem annyira bevállalós kollégával. Este a túra vezető fiúk megleptek minket saját készítésű vacsorával, csevabcsicsát ettünk a szabad ég alatt. Utána persze a helyi pálinka is előkerült, annak lehet még nagyobb sikere volt, mint a csevabcsicsának.:) Életre szóló élmény volt ez a pár nap a kollégákkal.